A sok produkció közül elég, ha csak a Sophie választ című filmet Meryl Streep főszereplésével vagy a Spielberg rendezte Schindler listáját említjük. Ugyanennek a Hollywoodnak ismeretlen a közel húszmillió áldozatot követelő másik szenvedéstörténet, a Gulág, ami ismerve Hollywood erősen Jordán-pozitív fertőzöttségét nem is oly meglepő.

Megtört volna a jég? A neves rendező, Peter Weir (Egy kis szemtanú, Holt költők társasága, Félelem nélkül, Truman Show, Kapitány és katona) egy lengyel fogoly könyve alapján készítette el nagyszabású menekülésfilmjét, The Way Back (Visszatérés) címmel. Igaz, témaválasztását nem sokan támogatták, sőt a rendező szerint a hollywoodi stúdióvezetők sem hallottak a Gulágról, úgy tudták, hogy haláltáborok csak a hitleri Németországban léteztek. Ráadásul az „álomgyár” mindent megtesz azért, hogy a nácikat – és ezek keresztül a németek, valamint az európai kultúrát – eredendően rossznak, a Sátán földi megtestesülésének állítsa be.

A The Way Back nem lett sikeres produkció – reklámja nem volt, alig játszották a mozikban, bár operatőri munkája egészen kiváló, nem jelölték Oscar-díjra – pedig minden megvan benne, amit az amerikai néző szeret: második világháborús történet, hősies küzdelem a gonosszal és a természettel, káprázatos képsorok, ismert sztárok Ed Harris, Colin Farrell. Két nagy hibája azonban akad: nem végződik hepienddel, és ismeretek híján az amerikai közönség nem érti a történelmi utalásokat.
A film üzenete pedig végképp szokatlan a számára. A szökött szibériai foglyok a minden képzeletet felülmúló szenvedéssorozat után elérnek a békés Indiába. Megmenekültek, és még sincs hepiend? Miközben dokumentum bevágásokat mutat a film a szovjet megszállásról, a vasfüggöny felhúzásáról, az 1956-os Budapestről, az 1968-as Prágáról, az 1980-as Gdanskról, az 1989-es Berlinről, a film főszereplője tovább menetel, jelezvén, hogy a Gulág foglyok számára a szabadság a táborból való megmenekülés után csak jóval később érkezett el.

A tájékozatlanság nem feltétlenül az átlagnéző hibája, a Gulág bűneinek nyugati feltárásával nem sietnek, már csak azért sem, mert kínos bevallani, hogy a szövetségesek a második világháborút egy népirtó zsarnok segítségével nyerték meg.

A nyugati baloldali értelmiség pedig messziről kerüli a témát, nehogy Sztálin kritizálása magára az eszmére vetüljön rá. (Egy új amerikai könyv, Stephen Cohen The Victims Return: Survivors of the Gulag After Stalin a klasszikus baloldali tézist erősíti meg, a sztálini rendszer az egész országot behálózta, fogoly és fogva tartó egyaránt áldozat volt.)

Peter Weir nagyon alaposan készült filmjére, évekig tanulmányozta az archívumokat, szakértőnek Anne Applebaum történészt, Gulág- szerzőt kérte fel.

A film szibériai nyitójelenete – a kegyetlen tél, a szűk barakkok, a szemétben élelmet kutató emberek, a politikai foglyokat köztörvényes bűnözőkkel keverő lágerek, ahol az őrök mellett ők is terrorizálták társaikat – dokumentumok alapján került a filmbe, de még a főszereplőket is valós személyekről mintázták: egy Moszkvában dolgozó amerikairól, akit Sztálinnak a nagy 1937-es leszámolása juttatott a börtönbe, egy lengyel tisztről vagy egy lett papról.

A film a lengyel Gulag fogoly Slawomir Rawicz Hosszú menet című bestseller könyve alapján készült. Rawicz társainak 1942-es szökéstörténetét írta meg Szibériától a Himaláján át Indiáig. A rendező kibővítette a menekülő csapatot amerikai üzletemberrel (Ed Harris), Sztálin-hivő orosz nacionalista köztörvényes bűnözővel (Colin Farrell, cikkindító fotónkon a film egy jelenetében), festőművésszel, pappal, titokzatos fiatal lánnyal, akiknek sorsát, a sztálini rendszerhez való kapcsolatát a menekülés során ismerheti meg a néző. A vizuális hatás egyik mestere, Peter Weir lenyűgöző természeti képsorral követi a menekülés-szenvedés útját a téli hegyektől az égető sivatagig. A kritikusok szerint a rendező túlságosan is rabja a tájnak, a menekülés stációi ismétlődnek, a film ezzel veszít drámai hatásából.

Ha Peter Weirnek nem sikerült, sokakban felmerül a kérdés, akad-e még hollywoodi rendező, aki megpróbálja a lehetetlent, a Gulag-filmet abban a korban, amikor minden szem a Közel- Kelet felé irányul, amikor trendi rendező csak a Kelet-Nyugat összecsapásáról akar filmet készíteni?

(Heti Válasz nyomán)